Megint nagy siker volt az adventi estünk. Furcsa dolog ez, készülünk valamire 3-4 hétig, 50-en, 60-an, vagy ha csak a kis csoportom veszem, 5-en-6-an, kerekítgetjük, szépítgetjük, izgulunk, az előadás napján felfokozott a lelkiállapotunk, aztán jön az a bizonyos 6-8 perc, és vége. Elmúlt. Egyszeri esemény volt, még egy ideig emlékezünk rá, még vagy 10-15 percig tart az öröm: "Ez is sikerült..." Aztán semmi. Éreztétek már azt az ürességet, ami ilyenkor "eltölti" az embert? Üresség, szomorúság, vége a várakozásnak. És ilyenkor elhatározom, hogy jövőre nem akarom ezt érezni. Aztán elmenőben az egyik gyerek odaszól: "Jövőre?" És ez jó. Hogy nem nyűgnek érezte, és szívesen benne lesz ismét egy idegbajos, nyűglődős felkészülési folyamatban. :o)) Köszönöm.
(Adjátok át, annak, akit illet. :o) )
És köszönöm Enikő kedves bejegyzését, örülök, hogy a kezdeti kudarcokat félretéve elszánt maradt, elszántak maradtatok, és év végéig kibírjuk egymást. :o)
Nagyon szép, békés ünnepet kívánok, sok ajándékot - köztük könyvet is :o).
Pihenjetek jól!
És egy dal:
Cseh Tamás: Karácsony
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése