Egypercesek... helyett sorosok

Weöres Sándor gyerek versnek hitt versei ugyebár nem azok, egyszerű ritmusjátékok. Persze nekünk viccesek, főleg úgy, hogy már oviban megtanították velünk a Bóbitát vagy az Izzik a galagonya verset.

Most azonban más verseket is megnéztünk. Ugyanolyan ritmusosak, ám kevésbé tűnnek gyerek versnek. Például a Valse Triste című vers (a cím annyit jelent, hogy "szomorú keringő") egy őszi képekkel teli vers, melyben a "versszakok" pont egy keringő lépéseire jönnek ki. Ötletes, mit ne mondjak és még jól is hangzik:

A fákon piros láz van.

Lányok sírnak a házban.

Hol a szádról a festék?

Kékre csípik az esték. 

(részlet a versből)

Másik vers, amit kielemeztünk Proteus volt. A proteus egyszerűen alakváltást jelent. Hogy ez mit is jelent? Pontosan azt, hogy Weöres Sándor kitalált egy költőnőt, aki a 18. században élt, Psyché-nek hívták. Weöres Sándor annyira jól "végezte a munkáját", hogy a költőnő verseivel megtévesztette a közönséget. Persze végül leleplezte magát. Ennek örömére készült a vers is. 

Fontos még megemlíteni a Merülő Saturnus című verset is. Ehhez találtam egy tök jó videót: http://www.youtube.com/watch?v=vXtBCgvJyFU 

Talán így jobban megmaradnak a sorok. :) 

Fontos tudni, hogy Saturnus az idő és a termékenység istene, ám ebben a versben pásztorként jelenik meg. Furcsa, hogy Weöres Sándor esetében beszélünk politikai versekről, de ez annak készült. Leírja a korban történteteket, a papok, királyok, bölcsek és költők elkergetését, majd a helyettük megjelenő "rossz" költőket, akik az ideológia hirdetése és dicsőítése miatt írhattak verseket. A végkifejlet (és persze az egész vers) a gyorsuló, pusztulás felé haladó világot mutatja. 

Weöres Sándor versei után az Egysorosokról beszéltünk. Úgy gondoltam ezek közül inkább bemásolok néhányat és nem írom le, melyikhez milyen gondolatokat fűztünk, mert a fantázia egy végtelen dolog, ezért használjátok és írjátok le, nektek mi jut eszetekbe az egyes sorokról. Kíváncsian várom a gondolatokat! :)

És íme az Egysorosok néhány sora:

Áldott az első meztelenség

Tojáséj

Liliomszörny

A mindenség a szemedben fészkel

Csak kerete vagy magadnak

Koldus: akinek van valamije

Tigrissel alszunk

Vajudik a sírásó felesége

Istent látjuk, mint saját szemünket

Várom a véleményeket, hozzászólásokat az egysorosokkal és a versekkel kapcsolatban is :))

Van ennél szomorúbb?

MAjdnem Fahrenheit 451
http://urbanherbalist.blog.hu/2013/04/23/pusztulo_konyvek_a_tudas_kertjeben_a_konyvrohasztas_esete_a_junkkulturaval?utm_source=kilepes&utm_medium=link&utm_term=2013_04_24&utm_campaign=inda_kilepo

Talán nem találtad meg

http://ezamienk-emelt12.blogspot.hu/2012/06/uj-forras-tetel.html

Emelteseknek és közepeseknek is!

Nyakunkon az érettségi és gondoltam ezt jobb, ha mindenki tudja: http://www.oktatas.hu/pub_bin/dload/kozoktatas/erettsegi/vizsgakovetelmenyek2012/magyar_nyelv_es_irodalom_vk.pdf
A közép és az emelt szintű érettségi vizsgák követelményei nyelvtanból és irodalomból is.
Kellemes felkészülést! :)

Esterházy Péter Fancsikó és Pinta (csoki-csoki-csokoládé)

(csoki-csoki-csokoládé)

Fancsikó fölállt, meghajolt, és kezet fogott volna velem, ha Pinta nem előzte volna meg őt, és kis keze nem szorította volna már az én kisebbemet. Fancsikó frakkban, ami egyszerre öregíti és fiatalítja is, Pinta meg klottnadrágban, tornacipőben. Miután elbúcsúztak, kimentem a konyhába nézni édesanyámat, ahogy dolgozik. Meg azért is, hogy elmeséljem Fancsikónak és Pintának az ESETÉT. A konyhaajtó nehezen nyílt, mert… nem tudom, miért. Édesanyámat láttam, rajta a kötény vaspántjait. A konyhaajtó nehezen csukódott.

– Nos? – hallottam, anélkül hogy a hát görbülete mozdult volna.

– Kijöttem.

Odamentem mellé, és fejemmel megtuszkolva a könyökét, megnéztem, mit csinál. Egy lábos volt ott vagy micsoda (lehet, hogy egy fazék?), mindenesetre nem láttam bele, hiába ágaskodtam.

– Miért csikorogsz az ajtóval? – szólt váratlanul, és alkarjával enyhén ellökött a lábostól (vagy fazéktól).

– Nem én csikorgok. Ő csikorog.

Keze forgása megállt (valamit keverhetett abban a micsodában), rám nézett.

– No?

– Mondjam el?

Pirult arccal fordult felém, nem volt szomorú, és nem nevetett, csak a halántékához csapódott egy hajtincs.

– Rendben, elmesélem.

Enyhe szomorúsággal meséltem, mert eredendően nem ezt akartam elmondani. DE EZ MINDÉG IS ÍGY VAN.

– Fancsikó ment az erdőben, mögötte Pinta.

Édesanyám újra háttal állt felém, és nagyon gyorsan forgott a keze, amint azt válla apró rezdüléseiből megállapíthattam.

– Az erdőben nem járt senki, sem szél, sem napfény, sem vadállatok, csak Fancsikó és Pinta. Nézd, komám, mondta Fancsikó, majd ugyanezt mondta Pinta, és mentek tovább. Az erdőben fák voltak. De már nem járt ide senki, a bogarak és a madarak sem, és a giliszta sem. Az emberek sem jöttek már, mert minek. Azért jöttek egykor, hogy bánatukat ráakasszák a fákra. De a zöldellő fák már roskadoztak a bánattól, és több nem fért rájuk. Látod, komám, mondta Fancsikó, és Pinta is mögötte. Pinta levette az atlétatrikóját, és Fancsikó a frakk-kabátját, összecsomagolták olyan zsákfélévé, és leszedték a termést. Fütyültek közben, hogy ne lopjanak. Vagy másért fütyültek. Mikor beállítottak hozzám, édesapa még nem volt otthon, pedig már jó késő volt, édesanya meg bent volt a felnőttszobában. Fogadtam őket. Talán a fürdőszobába, mondta Pinta. Nem. Akkor az ágy alá. Nem. Fancsikó nem szólt semmit, fogta a zsákot, és elindult a konyha felé. A küszöbön megállt. Ide. Ásni kezdtünk. De aztán nem tudtuk rendesen elpanírozni…

– Planírozni – mondta szórakozottan édesanyám hangja.

– …mert sok volt a zsákban, meg sietni is kellett, mert hallottuk édesapát zörögni a kulccsal, és még előbb kicsit énekelni.

– Jól van, eredj játszani.

Ahogy mentem volna ki, nyílt az ajtó (épp nyúltam a kilincsért, amikor az magától lebillent, magával rántva valahogy az ajtót), és bejött édesapám.

– Jó reggelt – köszöntöttem, mert még nem láttam, akkor kelt föl. Borzas volt a feje.

– Üdvözlöm, uram, e mámoros reggelen – mosolygott.

Ekkor édesanyám (de milyen hirtelen! tényleg: nagyon hirtelen) megfordult, és mondott valamit, de ekkor én már nem figyeltem, hanem a sarokba szaladtam, mert megláttam ott Fancsikót és Pintát. Nagyon csodálkoztam. Fancsikó azt mondta, hogy MINDEN VALÓSZÍNŰSÉG SZERINT édesanyám csokoládékrémet kever ki, és hogy értem-e. Pinta lelkesen mosolygott.

– És mindezek ellenére üdvözlöm e szorgalmas virágszálat, életem suvickolóját – hallottam édesapámat ekkor, és nevetni kezdtem, mert vicces volt, amit mondott.

– No – nézett rám szomorúan édesanyám, és láttam, ahogy beleesik a gyűrűje a csokoládéba.

– Ne csapkodd azt a bizsut – mondta édesapám, és odalépett édesanyámhoz, egyik kezével átkarolta, a másikkal meg turkált a csokoládéban, de mutatóujja nem talált rá a jegygyűrűre.

A szüleim egymás szemét nézték, s ezt használtuk mi ki. Benyúltam a lábosba (vagy fazékba), és kisvártatva éreztem, ahogy az édes csokitóba pottyant gyűrű az ujjamra tekeredik. Mint egy aranygiliszta. Pinta és Fancsikó sem maradt tétlen; Pinta nyakába vette Fancsikót, aki kihalászta édesapám hiábavaló, tehetetlen igyekezetét a csokitóból. Gondosan lenyaltam az aranygilisztát, és csak aztán rándítottam édesanyám kötényén.

– Itt van.

Édesapámnak meg azt mondtam.

– Mi az, édesapám: lábos vagy fazék?

Ő tenyerével lesimította a haját, és a kilincs felé nyúlt. A nyikorgással együtt mondta.

– Edény.

Előre bocsánat, azért, mert fejjel lefelé van :) De olvasható és az a lényeg.

Kertész Imre - Sorstalanság

Nem vagyok a filmek híve, ha kötelezőkről van szó, s ez a Sorstalanság esetében sem változott. A filmet hamarabb láttam, mint hogy olvastam volna  a könyvet, és így utólag a könyv jobban tetszik, mint a film.
 Persze nem véletlen, hogy annyi díjat nyert a Koltai Lajos által 2005-ben vászonra vitt mű. [jelölés: Arany Medve – Koltai Lajos, díj: Arany Béka – Pados Gyula, díj: Arany Hattyú (legjobb operatőr) – Pados Gyula,  jelölés: legjobb operatőr – Pados Gyula,jelölés: legjobb filmzene – Ennio Morricone]  Ezek mind a hihetetlen rendezői és operatőri munka eredményei, hogy Kertész Imre Irodalmi Nobel-díjáról már ne is beszéljünk. Én igazán elismerem a munkájukat, a film zseniális, a karakterkidolgozás eléggé hasonló az eredetiben leírtakhoz, és mindenképpen el kell fogadnunk, hogy egy film jóval többet tud nyújtani a nézőnek, mint egy könyv az olvasónak. Tény, hogy a zenei aláfestéssel sokkal jobban lehet az érzelmekre hatni, illetve a látvány még ad valami pluszt a történethez. Az is biztos, hogy nekem könnyebb úgy olvasni a könyvet, hogy láttam már párszor a filmet, mert így azért mégis el tudom képzelni a táborokat, a körülményeket, és magát a történetet.
 Én mégis a könyv pártján állok, mert - most túl őszinte leszek - amikor a filmet néztem bevallom, unatkoztam. Ez van, kövezzenek meg a kritikusok, nem vagyok műértő, igen, igen egy bölcs (közös) ismerősünk szavaival élve "nem vagyok elég csiszolt gyerek" ehhez, vagy legalábbis nem kötött le annyira a történet néhány része. DE amin meglepődtem - megint túl őszinte vagyok, erről le kéne szoknom... - a könyvben (eddig) mindent élveztem. Igen, Köves Gyuri lábára néha azért rá-rá lépnék, csak hogy valami érzelmet kicsikarjak belőle, de ezen kívül semmi bajom az egésszel. Meglepően tetszik, bár bele kell lendülni az olvasásába, mert ez elején nem egyszerű. (lehet csak én nem tudok olvasni )
Összefoglalva: szerintem nagyon jó könyv, igazán élvezem az olvasását (pedig bármilyen mű, aminek kicsit is köze van a történelemhez az számomra a "fúúúúj" kategóriába tartozik) és a filmmel sincs különösebb gondom. Egyszer minimum nézzétek meg, egyrészt mert klasszikus, másrészt pedig egy hihetetlen története látunk, ahol igen is fontos a látvány. Látva a táborokat, a borzasztó körülményeket sokkal valóságosabbá válik az olvasónak(és nézőnek) az egész. Nézzétek meg, persze első az olvasás !!!!!
Film