Szeljünk szivárványt - elemzés

Vörösmarty Daniella verse a gyermeki játékosságról, gondtalanságról szól. Párhuzamba állítja a komoly felnőttkorral, amivel számtalan nyomasztó dolog zuhan az ember vállára: felelősség vállalás, kötelességtudat, az élet által elénk állított számtalan nehéz akadály.

A szivárvány a boldogság jelképe. Hiszen amikor a legnagyobb vihar után kisüt egy árva napsugár, akkor jön létre a legszebb, legszínesebb szivárvány. Így van ez a valóságban is: a természeti viharok az élet viharait, problémáit is szimbolizálhatják.
Szeljünk szivárványt - azaz szerezzünk magunknak egy kis boldogságot. Nézzünk lepkét! Az élet apró örömeit is tudni kell értékelni. Felejtsük a múltat! Ami volt, elmúlt, megváltoztathatatlanul, előre kell tekinteni. Blöfföljünk király-párt: még ha nincs is nálunk, akkor is nyerhetünk, fontos hogy higgyünk a győzelmünkben. Ki tudja, a végén talán kiderül, hogy nem is volt blöff...

Az egész vers összességében azt sugallja, hogy ne felejtsünk el ÉLNI. Néha kell egy kis idő, amikor újra gyermekeknek érezhetjük magunkat, és rövid időre félretehetjük a felnőttlét nyomasztó terheit. Ezt foglalja össze a számtalan metaforikus kép, mint pl.:
"Szeljük át a régi Óperenciát..."
"Mímeljük a várat, a sárkányt, királylányt..."

Csupa játékos képek. Ezzel ellentétben a felnőttkort negatívan mutatja be a költő: nagy hegyek - azaz akadályok, a sok nagy a földön csak port kapál - ha nem emelkedünk fel soha a realitásból, egy idő után semmi értékes nem terem majd ott számunkra.
Mindent túl komolyan veszünk egy idő után, elfeledjük, milyen is az az érzés, amikor valami ártalmatlan, bolondos csínyt követünk el:
"Rajzoljunk pálcikát a Fesztire,
vagy bajszot, vagy bármi egyebet!"

Az ember nem élhet így, teljesen begyöpösödne, megbolondulna hosszútávon. Mindig fel kell fedeznünk valami újat, valami izgalmasat, amitől kicsit kiszakadhatunk a szürke hétköznapokból. Ez a vers üzenete, amit örökre belénk akar sulykolni.