2012. október 28., vasárnap

Emlékeztető

Elég sok ideje foglalkozunk Kosztolányival és Babitscsal, ezért gondoltam úgy emlékeztetőképpen összeírom, hogy mi, Zsannával a dogaírás során miket vettünk figyelembe. Elsőként az életrajzot, ami nem hiányozhat, és tapasztalataim/ink során megfigyelhettük, hogy minden eddigi dogában szükség volt rá. Most se felejtsétek el! A tankkönyvben elég röviden írják ezt le, de mondjuk a füzetből tök jól kiegészíthető, és ott van Wiki is :)) Fontosnak találtuk a verseket is mindkét költő esetében, ezért átolvastuk az összeset, és beszélgettünk róluk. Szöveggyűjteményre való felhívás céljából írtam az előző mondatot!! Voltak kötelező olvasmányok is tőlük: Babits: Jónás könyve és Kosztolányi: Édes Anna. Természetesen "ők" sem maradnak ki, ezért érdemes elolvasni. Ha eddig nem tettétek, most van rájuk több mint egy hét (hétvégékkel együtt). Végül, de nem utolsó sorban fontosak azok a műveik is, amikről szó esett órán. Ezt ugyan már írhattam volna az életrajzi részhez is, de gondoltam jobb, ha külön hívom fel rá a figyelmet. Szóval, a könyvben és a füzetben is említettünk regényeket,novellákat, verseskötetek, amelyeket nem kellett elolvasni, csak megbeszéltük a tartalmát, szereplőit stb., hogy több ismeretre tehessünk szert (verseskötetek esetében néhány verset elolvastunk, de a versekkel kapcsolatosan már írtam). Elég sok idő áll a rendelkezésünkre a felkészüléshez, ezért használjátok ki. Kellemes szünetet mindenkinek! :))

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése