2013. április 4., csütörtök

Kertész Imre - Sorstalanság

Nem vagyok a filmek híve, ha kötelezőkről van szó, s ez a Sorstalanság esetében sem változott. A filmet hamarabb láttam, mint hogy olvastam volna  a könyvet, és így utólag a könyv jobban tetszik, mint a film.
 Persze nem véletlen, hogy annyi díjat nyert a Koltai Lajos által 2005-ben vászonra vitt mű. [jelölés: Arany Medve – Koltai Lajos, díj: Arany Béka – Pados Gyula, díj: Arany Hattyú (legjobb operatőr) – Pados Gyula,  jelölés: legjobb operatőr – Pados Gyula,jelölés: legjobb filmzene – Ennio Morricone]  Ezek mind a hihetetlen rendezői és operatőri munka eredményei, hogy Kertész Imre Irodalmi Nobel-díjáról már ne is beszéljünk. Én igazán elismerem a munkájukat, a film zseniális, a karakterkidolgozás eléggé hasonló az eredetiben leírtakhoz, és mindenképpen el kell fogadnunk, hogy egy film jóval többet tud nyújtani a nézőnek, mint egy könyv az olvasónak. Tény, hogy a zenei aláfestéssel sokkal jobban lehet az érzelmekre hatni, illetve a látvány még ad valami pluszt a történethez. Az is biztos, hogy nekem könnyebb úgy olvasni a könyvet, hogy láttam már párszor a filmet, mert így azért mégis el tudom képzelni a táborokat, a körülményeket, és magát a történetet.
 Én mégis a könyv pártján állok, mert - most túl őszinte leszek - amikor a filmet néztem bevallom, unatkoztam. Ez van, kövezzenek meg a kritikusok, nem vagyok műértő, igen, igen egy bölcs (közös) ismerősünk szavaival élve "nem vagyok elég csiszolt gyerek" ehhez, vagy legalábbis nem kötött le annyira a történet néhány része. DE amin meglepődtem - megint túl őszinte vagyok, erről le kéne szoknom... - a könyvben (eddig) mindent élveztem. Igen, Köves Gyuri lábára néha azért rá-rá lépnék, csak hogy valami érzelmet kicsikarjak belőle, de ezen kívül semmi bajom az egésszel. Meglepően tetszik, bár bele kell lendülni az olvasásába, mert ez elején nem egyszerű. (lehet csak én nem tudok olvasni )
Összefoglalva: szerintem nagyon jó könyv, igazán élvezem az olvasását (pedig bármilyen mű, aminek kicsit is köze van a történelemhez az számomra a "fúúúúj" kategóriába tartozik) és a filmmel sincs különösebb gondom. Egyszer minimum nézzétek meg, egyrészt mert klasszikus, másrészt pedig egy hihetetlen története látunk, ahol igen is fontos a látvány. Látva a táborokat, a borzasztó körülményeket sokkal valóságosabbá válik az olvasónak(és nézőnek) az egész. Nézzétek meg, persze első az olvasás !!!!!
Film

1 megjegyzés:

  1. Háát, szerintem a film jobban beszűkíti a képzeletet, a könyv olvastán szabadabban képzelhetsz el mindent, mi hogy néz ki, milyenek a körülmények.
    Egyébként köszi a bejegyzést.

    VálaszTörlés