Mi van ma?

Manapság ez van.

 https://www.youtube.com/watch?v=D9PeN8EU01M

Ady Endre A vár fehér asszonya című versének és a Subscribe zenekar Álomtégla című dalának  összehasonlítása

A feladat, hogy találjak egy olyan mai szerelmes dalt, amit érdemben össze tudok hasonlítani Ady egyik Léda-versével nem volt egyszerű, annak ellenére, hogy sok mai zenekar büszkélkedhet művészi dalszövegeivel. Próbáltam olyan dalszövegeket keresni, ami hasonló szerelemről számol be, mint ami a művek alapján a költő és Léda között volt. Találtam is egyet, ám ezt a benne igen sokszor előforduló trágár szavak miatt el kellett vetnem. Így nekiálltam azon dalok keresésének, amikben legalább egy hasonlóság van bármely Léda-verssel. Igen sok megoldási lehetőséget gyűjtöttem össze, és végül az alapján döntöttem, hogy nekem mennyire tetszik az adott vers és a dalszöveg. Így választottam ki Ady-tól az A vár fehér asszonya című művet és a Subscribe nevű fiatal magyar zenekartól az Álomtégla című szám szövegét.

A két mű annyira különbözik, hogy a hasonlóságokat gondosabban megvizsgálva beláthatjuk, hogy ezek is más-más módokon tűnnek fel a műben. Mindkettő műben megjelenik a lélek lakhelynek való megfeleltetése. Ám Ady teljes verse ennek a lélek-várnak a bemutatásáról szól és a legelső sortól tudjuk, hogy a kísérteties, ódon épület egyenlő a lírai én/a költő lelkével:

„A lelkem ódon, babonás vár”

Ezzel szemben az Álomtégla szövegéből csak annyit tudunk meg, hogy valahova belülre úgymond „fészket” lehet rakni, és az, hogy a belül a lírai én lelkét jelenti, egyértelműen csak az utolsó sorból derül ki, addig csak a szív és szem szót tartalmazó költői képekből sejthetjük ezt:

„Végleg ide fészkeltél belém álomtéglákból.”

Érdekesség, hogy míg a későbbi műben a szem a lelket jelentette, addig Ady-nál a zárójeles sorokban található meg ez a szó és így inkább az egész verset átölelő költői képet/allegóriát segít megértetni:

„(A két szemem, ugye, milyen nagy?
És nem ragyog és nem ragyog.)”

„(Ugye, milyen fáradt szemek?)”

„(Csak néha, titkos éji órán
Gyúlnak ki e bús, nagy szemek.)”
Utóbbi hasonlóság már segít megtalálni a talán legfontosabb hasonlóságot a két mű között: mindkettő két térben játszódik: a (külső) valóságban és a belső, lelki világban. Ez a kettő más arányban jelenik meg bennük. Az Álomtéglában hangsúlyosabb a valóság, a lány cselekszik, sír, szidja a lírai én-t. Ebben a lélek kivetülései a már említett költői képek (pl.: „Szíveden ült a vágy”; „Szíveden béke volt. Szívemen béke szólt.”), a fészekrakás motívuma és talán az idő („éjszaka”, „zuhogott”). Az A vár fehér asszonya című versben ezzel szemben igazából végig az elbeszélő lelkéről van szó, egyedül a zárójeles sorok utalnak a valóságra , illetve az első sor, hiszen a mű egy teljes metaforával indul.

Annak ellenére, hogy a két vers beszédhelyzete nagyban különbözik, az éjszaka napszak szerepe mindkettőnél ugyanaz. Bár Adynál erősíti az ódon vár kísértetiességét is, konkrétan éjjel a versben csak akkor van, mikor a vár úrnője jelen van a lírai én lelkében. Mivel az Álomtégla című dal szövegében a nő végig jelen van, a vers egészében (feltételezhetően) éjszaka van. Tehát ez a napszak a nőt jelöli, ezáltal a meghittséget, a szerelmet is, de akár valamilyen szexuális tartalma is lehet annak, hogy a nő csak éjjel jelenik meg. A beszédhelyzetbeli különbség hangulatbeli eltérést is előidéz: az A vár fehér asszonya az első sortól kezdve kísértetiesebb, a múltba visszanyúló, szomorú, de nagyrészt nyugodt légkört teremt:

„Örökös itt a lélekjárás,
A kripta-illat és a köd,
Árnyak suhognak a sötétben
S elátkozott had nyöszörög.”

Ezt a nyugalmat Ady inkább a rímek kis számával és elszórásával zavarta meg.

Az Subscribe szövege inkább egy hétköznapi helyzetbe kalauzolja a hallgatót, egy veszekedés kezdetére. Félelmetes nem is lesz a légkör, de a mondanivaló elmélyül azáltal, hogy a lírai én a cselekmény után áttér az egész kapcsolatot bemutató refrénekre (különösen az utolsó, megváltoztatott refrén lényeges ebből a szempontból):
„Nem maradhatsz itt már tovább!
Nem lehetsz máshol!
Végleg ide fészkeltél belém álomtéglákból.”

Ezek, az Ady-verssel ellentétben, semmilyen nyugalmat nem tükröznek, az ismételt felkiáltások és a zene rapszodikussága érezteti a lírai én fájdalmát, bizonytalanságát, kétségbe esését. Ami mégis összetartja a dalt és teremt valami kis harmóniát, az a rengeteg belső rím, szinte minden sorban megtalálható:
„Valaki félt, valami fájt, zuhogott, mégis épp elállt
Az ami régen volt. Nem is oly régen volt.
Felsírtál is megszidtál, magamtól jöttem nem hívtál.
Ez takaros, furcsa folt, nem késve felkarolt.”

Az Ady által írt vers még meseszerűbbé válik attól, hogy az elbeszélő E/3-ben beszél a nőről, aki ráadásul egy középkort idéző úrnő. Ezzel eltávolodik a dalszöveg stílusától, ami azzal, hogy megszólítja a kedvesét/a nőt és nem épít fel a lírai én lelke köré egy összefüggő mesét, annak ellenére, hogy elemzi önmagát és a kapcsolatát, inkább az elégia műfajához közelít.

Ezek talán a fő eltérések, amik a két mű különbözőségének alapját képezik.

Az a tény –amit ez a szösszenet is bebizonyított-, hogy két teljesen más háttérrel rendelkező mű csak alaptémájából kiindulva mennyi hasonlóságot hordozhat magában és egyben mennyire különbözhet egymástól arra enged következtetni, hogy, ahogy az emberek, az emberi kapcsolatok is mind-mind egyediek, mégis összetartja őket valamilyen mélyen gyökerező kapocs.