Beckett abszurd drámája négy alakot és egy szituációt mutat
be. A két főszereplő, Estragon (Gogo) és Vladimir (Didi) Godot-ra várnak. Ez a
mű alaptémája, a tartalma pedig a várakozás.
A két barát az országút szélén egy
fa mellett várnak arra, hogy eljöjjön Godot. Nem ismerik őt, de valamilyen
megváltást/útmutatást várnak tőle.
Gogonak cipője, Didinek kalapja van. Estragon folyton menne, cselekedne, ezt szimbolizálja a lábbeli, míg Vladimir gondolkozik (kalap) és a párbeszédekből is kitűnik, hogy ő a műveltebb, habár Gogo valaha költő volt.
Várakozásuk közben találkoznak össze Pozzoval, aki pórázon vezetve, csomagokkal megrakva vezeti Lucky-t és ostorcsapásokkal irányítja szolgáját. Lucky is kalapot visel, de miután Pozzo eltiporta a fejfedőjét, nem volt képes többet gondolkozni. Távozásuk után a cselekvések nem változnak. Gogo és Didi az öngyilkosságon gondolkozik vagy éppen azon, hogy várjanak-e tovább Godot-ra. Majd egy fiú jelenik meg, akit Godot küldött azt üzenve, hogy „majd holnap jön”. Így tovább várnak.
Gogonak cipője, Didinek kalapja van. Estragon folyton menne, cselekedne, ezt szimbolizálja a lábbeli, míg Vladimir gondolkozik (kalap) és a párbeszédekből is kitűnik, hogy ő a műveltebb, habár Gogo valaha költő volt.
Várakozásuk közben találkoznak össze Pozzoval, aki pórázon vezetve, csomagokkal megrakva vezeti Lucky-t és ostorcsapásokkal irányítja szolgáját. Lucky is kalapot visel, de miután Pozzo eltiporta a fejfedőjét, nem volt képes többet gondolkozni. Távozásuk után a cselekvések nem változnak. Gogo és Didi az öngyilkosságon gondolkozik vagy éppen azon, hogy várjanak-e tovább Godot-ra. Majd egy fiú jelenik meg, akit Godot küldött azt üzenve, hogy „majd holnap jön”. Így tovább várnak.
Ismétlődések szövik át a művet. Várakozás, répaevés, Pozzo-Lucky, napszakok váltakozása, üzenet és újbóli várakozás.
A második felvonás is hasonlóan telik el. Újból találkoznak Pozzoékkal, habár az előbbi megvakult és Lucky pedig néma lett. Az idő, mint fogalom is felborul. Úgy tűnik, mintha a két felvonást csak egy éjszaka választaná el, habár ez nem így van. Pozzo hallani sem akar az időről és egyedi módon értelmezi: „Mikor! Mikor! Hát nem elég Önnek, hogy valamelyik nap történt, olyan napon, mint a többi, egy nap megnémult, egy nap megvakultam.”
A ellentétek is fontos szerepet játszanak a műben, mint az emberi kapcsolatok és azok hiánya (Estragon meg akarja ölelni Vladimirt, de ő nem lép a barátja felé), a mozgás és a helyben maradás (Estragon folyton menne, Vladimir azonban „Godot-ra vár”).
Az ellentétek mellett a tagadás is a mű alapvető része. Estragon úgy tűnik nem emlékszik a
megtörtént eseményekre, bár néha ez inkább önkéntes tagadásnak tűnik, mint a
fiú, aki üzeneteket ad át Godot-tól és nem ismeri el, hogy valaha is találkozott
volna a két baráttal.
Toposzként értelmezhető a várakozás és a fa, ami mellett várnak Godot-ra. Végül megunva a várakozást, és a sikertelen akasztási kísérlet után úgy döntenek, hogy mégis elindulnak és nem várnak tovább.
De várnak. Az első felvonás után elmentek ugyan, de reggel visszajöttek. ÉS ez így megy mindig, hiszen utalnak rá, hogy Gogót folyton megverik.
Toposzként értelmezhető a várakozás és a fa, ami mellett várnak Godot-ra. Végül megunva a várakozást, és a sikertelen akasztási kísérlet után úgy döntenek, hogy mégis elindulnak és nem várnak tovább.
De várnak. Az első felvonás után elmentek ugyan, de reggel visszajöttek. ÉS ez így megy mindig, hiszen utalnak rá, hogy Gogót folyton megverik.
"VLADIMIR
Megyünk?
Megyünk?
ESTRAGON
Menjünk.
Menjünk.
Nem mozdulnak"
