M ismét a közepesekkel voltuk összevonva. Ibsen Vadkacsáját kezdték el ma. Habár a Tanárnő az óra elején még befejezte mondanivalóját a Nóra című műről, és elmondtam a babaszoba történetet. Bevallom, nem akartam erre figyelni, mert Latinovics bérletesekkel nemsokára lesz egy előadás Ibsen Nóra című drámájából. Nóra után elkezdődött Vadkacsa elemzése. Még az előző órán írtak belőle egy olvasás ellenőrző dogát, most pedig bemutatták nekünk Gregersről, Hedvigről és Hjalmarról. Nem nagyon tudtam hozzászólni, mert a drámát csak most kezdtem el, és így nem nagyon értettem, de érdekes volt úgy meghallgatni, hogy még fogalmam sem volt az egészről. :D Még annyit megemlítenék, hogy a Tanárnő Hjalmart (de lehet, hogy Gregerst) a sportszelet reklámmal hozta kapcsolatba..én nem értettem miről van szó, de Vanda bizonyára emlékszik, ezért megkérném, hogy majd írja le, mert nagyon vicces volt, és kb. 10 percen keresztül ezen röhögtem :DD
Másik dologról is szeretnék információt adni. Ma került megrendezésre iskolánkban a A humán tudományok konferenciája , ahol előadást tartott Zsanna és Zsófi az emelt magyarosok közül, valamint Szigethy Ági, Valentin Eszter és Tóth Andris nevű osztálytársaim. Ági, Zsófi és András előadását láttam, amik nagyon tetszettek. Sajnos Zsannáéra és Zsófiéra nem tudtam bemenni, de a történelem órai bemutató és a tanárok véleménye szerint nagyon ügyesek voltak. Láttam még Csonka Vivi és Kiss Dávid előadását is, és persze a konferencia végén véleményt mondott Gyüszi László, akiről Zsanna kiselőadását hallgatók megtudhattak pár dolgot. Gyüszi László Tatabánya történetével foglakozott és sok műve jelent meg, valamint Megyei Prima Primissima díjas és Tatabánya díszpolgára is. (Ezt mind Zsanna kiselőadásából tudom :P)
C-sek, D-sek és B-sek mit csináltak az órákon? Szép napot mindenkinek és a Tanárnőnek jobbulást! :)
Köszönöm, remélem, hétfőn már megyek. Akkor meg real-doga. Szerintem Gregerst, ő az, aki mindenkit taszigál, ha akarja, ha nem. :o)
VálaszTörlésIgen, végül kiderült, hogy ő az a bizonyos sportszeletese emberke :))
VálaszTörlés