Jó estét !
Utánanéztem Karinthy Babitsról szóló írásának. Szerintem érdemes elolvasni :)
„Született Szegszárdon: néhány nappal születése előtt ugyanis titkos
figyelmeztetéssel rávette édesanyját, hogy utazzék Szegszárdra, nehogy
"Szegszárdon Születtem, Szinésznőt Szerettem" című leendő versében az
alliterációt elrontsák. Már hatéves korában egészen fejlett nyelvezete
volt: az iskolában fél kézzel harmincezer olyan magyar szót tudott
fölemelni, ami "B"-vel kezdődik, míg iskolatársainak a fáradtságtól már
kilógott a nyelvezete. A fogarasi elemi és a verseci főgimnázium nyolc
osztálya jártak beléje, azonkívül nála végzett a budapesti
tudományegyetem filológiai fakultása. Majd a technikára került, ahol
több szabadalmat nyert, újfajta alumínium ige-kötők-, szó-csavarok- és
kettősfedelű mondatszerkezetekre, melyek Edisonnak "A modern
verstechnika vívmányai és a villamos nagyanyacsavar" című munkájában is
fölemlítvék. Nyersei nyőleg a Nyugatnál nyelentek nyeg: legutolsó
kötete, a "Főtisztelendő úr, kérem, az esti takarmányszállítás minden
valószínűség szerint megérkezik" című, hosszú feltűnést keltett.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése